2017. május 2., kedd

Hahó, itt vagy még?

18 hónap és 1 nap.
Ennyi ideje nem volt bejegyzés az oldalon. S annyira röstellem, annyira hiányzik, hogy írjak, hogy meg osztjam a véleményem VELETEK. Már ha még van itt valaki. Valakik.

Sűrű bocsánatkérések sokaságába eshetnék, de nem fogok. Egyszerűen csak elmondom, hogy mik történetek velem, és esélyt adok, hogy új lapról indíthassak, indíthassunk.

Utolsó bejegyzésemkor már tudtam, hogy itt változások lesznek. Imádkoztam, hogy sikerüljön a blogot is fenn tartani, de egyszerűen nem ment. A magánéletem "kicsit" felfordult, mivel:

1: A magyar könyvpiactól oly' távol kerültem.
2: A változásra, amit láttam, hogy jön fel kellett készülnöm.

Na de mi is volt ez a nagy változás? Én lettem az a lány, aki külföldre lelépett. Én bizony. A célország Németország, null nyelvtudással. És, hogy ma hol állok? Erre egy külön bejegyzést kellene nyitnom. De az pedig már nem ide, erre a blogra való lenne.

Tavaly decemberben hirtelen egy délután alatt el lett döntve, hogy na  bizony én a szeptembert igen is itt, Németországban fogom kezdeni. Pedig a tervem az volt, hogy csak egyetemre jövök ki, magyar érettségivel.

Volt erős 5 hónapom, hogy felkészüljek egy alap tudásra a nyelvből (ami, hááát.... nagyon gyenge lett, erős 0), plusz előrehozott érettségire készültem informatikából, a cél az ötös volt, ami sikerült is szóbeliből és írásbeliből is. Így meg lett az ECDL vizsgám is. S persze attól még tanulnom kellett, hogy tartsam a szintet az iskolában, így 2016 első féléve erős tanulás volt.

S nem tudtam már annyi időt szakítani, hátrébb kellett raknom a sorban a blogot. Pedig van 3-4 teljesen kész vázlat, amit nem publikáltam. Nem tudom, hogy fogom-e.

Szóval igen. Ez történt. 18 hónap és 1 nap alatt az életem felfordult, országot váltottam egy délutáni hirtelen döntéssel, majd leléptem. A lány, aki lelépett külföldre.

Szeretnél olvasni a mindennapjaimról esetleg? Indítsak rá külön blogot? (Mert őszintén szólva
igen, nagyon hiányzik, hogy írjak, de a könyvekről nem tudnék annyi tartalmat, hetente írni. Pedig még mindig olvasok, csak már lassan megy) Szeretnél tudni, az itteni életről, és minden másról, ami csak felmerül benned? (Mert őszintén szólva annyi minden nincs fent az interneten, például az oktatási rendszerükről)

Szóval kérlek jelezd itt, esetleg ott, ahol megtaláltad a bejegyzést Facebook-on/Molyon, bárhol máshol.

Hogy megbántam-e, hogy leléptem? Nem.

2016. január 1., péntek

2016! Új év új tervek

Elsőnek is boldog Új évet szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak! 

Új év érkezett, és teli vagyok energiával és tervekkel, amik a következők:
 - Sokkal nagyobb odafekvéssel figyelni és rendszeresen blogolni
 - Várható megjelenésekről írni
 - Sokkal több magyar írótól olvasni (Szeretnék az évben jobban rájuk figyelni)
( - Áttérek az 5/5 5/4...-ről egy másik rangsorolásra) 

Jelenleg ezek a terveim, amik már kibontakoztak, de még más még ki nem forrt terveim is vannak.

Szeptemberig pedig amennyi könyvet tudok fel szeretnék "halmozni" (tudom nem a legszebb szó). Ennek az oka pedig, hogy Németországba költözök és ott folytatom a középiskolát és a továbbtanulást is (itthon nem lennék tanár, de kint végre nem "folytom" el a gyerekkorom óta érdeklő pályát). Őszi szünetben és téli szünetben is leszek itthon (míg kint leszek addig is fogok gyöngyszemekre vadászni és megoldom, hogy itthon várjanak rám :D ), és csak akkor tudom megszerezni és magammal vinni őket sajnos. Bár ki tudja :D (Bár, ha nem fogom bírni, akkor jön a hőn áhított angol kiadások, szépen lassan pedig majd a németek!) 

A terveim megvalósításához pedig segítséget szeretnék kérni Tőletek! Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy egy könyvről mit szeretnétek a posztokban olvasni, mit változtassak a bejegyzéseimben, mi tetszik nektek, mi nem, miről olvasnátok szívesen és, hogy terjedelmileg mi számotokra a megfelelő.  (Esetleg milyen információkra vagytok kíváncsi a könyvekkel kapcsolatban) 

Nagyon szépen megköszönném, ha minél többen tudnátok segíteni, hogy olyan posztokat tudjak írni, amik Nektek megfelelő! 

2015. december 27., vasárnap

A. O. Esther - Frigg rokkája 1.


Valaki vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.
A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…
Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.
A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…
Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…
Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?


Megjelent: 2015
Kiadó: Decens
Moly.hu: 93%
Oldalszám: 442 



 
Érezted már egy könyv után, hogy kérem a következőt, esetleg azt, hogy nem bírod ki a következő kötetig?  Na mikor az éjszaka  közepén befejeztem a Frigg rokkáját, így éreztem magam, egyszerűen majd ki ugrott a szívem annyira izgatott voltam, mert ilyen lezárást még nem kaptam az írónő könyveitől. S őszintén ez tetszett eddig a legjobban, több ok miatt is, de az egyik az a szerelmi szál! Most már én éreztem és vártam tűkönülve, hogy beismerjék egymásnak az érzéseiket, most nem az első pár fejezetben borulnak egymás karjába szerelmet vallva, hanem rengetek problémát átvágva és megoldva jutnak el oda, hogy megbíznak egymásban és komoly döntéseket hoznak, s ilyen szerelmi szálak tetszenek a legjobban! (Bárcsak több ilyenbe esnék bele). 

Még mielőtt belekezdenék a történetbe és a véleményem kimutatásába, szeretném megköszönni Eszternek, hogy ismét a könyvét olvashattam, ami már kinézete is gyönyörű! Ha pedig kinyitja az olvasó... hát elakadt a szavam az biztos! Egyre gyönyörűbb könyvek jelennek meg! Imádom, amikor belül az első, a legelső oldal is színes, vagy csak egyszerűen nem csupasz, s mikor tovább lapozva még szebb tárul elém. Egy nagyon szép régies hatású térkép bukkan fel, ami szerintem már kezdésnek nagyon jó hangulatot ad a könyvnek. Nem találkoztam még ilyennek egy könyvbe se még. S a kinézetétől eltekintve, a benne lévő versek is gyönyörűek!

Történet

Bele is csapok a történetbe, ami már magában nem kezdődik valami kellemesen, nagy veszteségen megy át a Sonja és Alex, amiből egyből kiderül, hogy igen szoros a kapcsolatuk testvérekhez képest. (Majd a történet során kiderül, hogy milyen okok játszottak még közre a kötelékük kapcsán). Alex, a báty pedig úgy dönt, hogy a legjobb lesz, ha Sonja hozzá költözik, míg feldolgozza a történteket, amit egy ember, Claire a barátnő nem vesz valami jól.  Ezután ugrunk kereken egy hónapot, pont Szent Iván napjára, amikorra bandánk, egy koncertet és jelmezbált hozott össze. Fordulópont, itt indul el kibontakozni a történetünk, mivel Einarr és Sonja első találkozása megtörténik, s egyből érezzük mi olvasók is, hogy meg van ott a kapocs, az a fura kapocs. Persze rajtuk kívül Alexnél a vihar beüt, ami oda vezet, hogy másnap Claire az öngyilkosság oldalára lép, amit Sonja megpróbál megakadályozni. Sikertelenül. S ITT kerülünk át 2024-ből 924-be, ahol Einarr világába csöppenünk idegenekként. Itt sem indulunk túl rózsásan, megtudjuk, hogy a Kószák, akik a világukba kerülnek, milyen életet kapnak és mi vár végül rájuk.( És, hogy pontosan miért is van rajtuk napkereszt) Sonja is így járna, de szerencséjére Einarr igen ismert, mivel családja nagy tekintélyű és (szerintem) félnek a hatalmaiktól ( na meg Einarrtól).
Miután párosunk végre megtalálja egymást, egyre jobban megismerjük a világukat és a szálak is bonyolódnak Sonja körül. Kicsi kora óta fura álmai voltak, és vannak is, amiből egyre többre kezd emlékezni, s a végén… na az számomra nagy csattanó volt! De komolyan! Nem akarok spoilerezni, mivel ezt vétek lenne lelőni, de ilyen szép és bravúros függővéget! Megeszem a nem létező kalapom, annyira izgulok a következő részért! 
Eközben Alex, poklok poklát éli át, a testvére elvesztésével, amit nem bír feldolgozni jó barátja pedig az alkohol lesz, amiből barátai ( és egyben zenekari tagjai) kisebb-nagyobb ügyességgel kihozzák. Én ezen részeknél megijedtem, hogy most akkor nem fognak találkozni? nem megy utána valamilyen módon? OH!!! Meg lett oldva, s egy nagy kő eset le a szívemről, amikor végre egy világban tudhattam őket (és barátaikat).
A két testvér szemszögén követhetjük végig, hogy hogyan kerülnek egymáshoz egyre közelebb, de jobban Sonja oldalán tehetünk betekintést a norvégokhoz, és a történetünkbe, aminek nagy szálmozgatója Einarr anyja, aki egy igazi hárpia, próbálja fiától távol tartani szerelmét, de nem nagyon sikerül neki. 

Mint már említettem Sonjának egyre furább álmai lesznek és Deja vu érzés is kezd ébredezni, ami nagyon megfogott! Itt, ott fellépő fura érzés, felvillanó képek, érzések, éjszakai fura álmok, s mikor ez az egész a végén összeált... na az adott egy olyan függővéget, ami miatt az olvasó allig bírja kivárni a következő kötetet.

A történeten kívül…

Elsőnek is kitérek a szereplőkre, akik ismét színesek és fantasztikusak voltak számomra. Mindegyikük olyan szereplő, aki bármikor kiugorhat a lapok közül, s él a történetben (sajnos sok olyan könyvet olvastam már, amiben csak úgy vannak a szereplők, de hála az égnek itt nem ilyenek).  Főszereplőink mellett még megkedveltem Einarr családját és barátait (anyja kivételével), és persze Sonja és Alex közeli barátait is, akik jóban, rosszban velük vannak. 

Einarr!
Eddig is remek férfi karaktert kaptunk az írótól, na de Ő! A kinézetéről, ha annyir mondok, hogy izmos, tetovált és egy talpraesett pasi, akkor szerintem sejteni lehet, hogy miért is lehet beleesni könnyedén. Számomra tökéletes. Egy olyan férfit kapunk, aki tökös és az eszét is használja, nem csak a szívét. Egy igazi pasi, aki nem vált papuccsá, de ki is fejezi, hogy bele van teljesen habarodva a szeretett nőbe, de nem veszi körbe az a bizonyos rózsaszín köd, amitől nem tudna látni, hanem igen is tud hidegvérrel gondolkodni. Számomra ő az eddigi nagy szerelmem könyves férfiak terén. (És a beszólási is nagyon aranyosak). 


– Babám, mégis, hogy kötődnél már érzelmileg egy csirkéhez?
– Hát, úgy, hogy ha hetekig én etetem, és látom, ahogy a csipeget, és az anyja után lépeget a fűben, utána hogy vágnám el a torkát? Nem verhetem át őket. (…)
– Akkor majd én megölöm a levágásra szánt jószágokat, rendben?
– Nem! Nem szeretném,ha bántatnád őket! (…) Komolyan kérlek, hogy ne bántsd az állatainkat!
– Jó. Ígérem nem nyúlok hozzájuk! El is nevezheted őket.


A szereplőkön kívül pedig még megjegyezném úgy magát az eseményleírásokat.  Fantasztikusak és egyben gyönyörűen vannak megfogalmazva (szerintem) a helyszínek kinézete, a szereplők érzéseik és azok, hogy hogyan is formálódnak a külső hatások miatt. Nem botlok minden nap ilyen könyvbe az biztos. 

Idézetek

Mint mindig, Eszter könyveimben számos nagyon szép idézetnek (és poénnak) megfelelő rész található, így hát, hozok nektek párat, ami számomra nagyon kedvesek és remélem, hogy meghozom a kedveteket a könyvhöz.


- Gondolj arra, hogy most újra szabad vagy, és elcsábíthatod a fél várost…
- Miért csak a felét?
Sonja felnevetett.
- Mert a másik fele már úgy is meg volt.

– Felnőttem? Húszévesen? Szerinted így néz ki egy normális felnőtt?
Alex elmosolyodott, és megcirógatta a lány dühös arcát.
– Hát, igen, szerintem határozottan úgy festesz, mint egy felnőtt nő. Normálisnak, mondjuk, nem mondanálak.

– Ezt is túl fogjuk élni! Kéz a kézben, vállvetve, együtt megyünk tovább, és bármit is hoz az élet, kibírjuk, mert együtt vagyunk! Csak erre gondolj! Mi, Sommerlandek kemények vagyunk, mint az acél, és sosem hagyjuk egymást cserben! Megértetted?

Mindannyian cipelünk fájó dolgokat, és mindenkinek a magáé tűnik a legnehezebbnek… Az élet már csak ilyen. De nézd a dolgok jó oldalát! Valami csoda folytán ugyanoda sodródtunk, így van kivel megbeszélni a kétségeinket és a félelmeinket.

A szép ruhák, a luxusutak és a pénz nem pótolják a valós emberi érzelmeket.

sten nagy rendező. Végül majd úgy alakul az égi szőttes, hogy minden szál pontosan a helyére kerüljön…

Elvenni mások életét…, ez számomra feldolgozhatatlan. Gyűlölöm az erőszakot, és megvetek mindenkit, aki a fizikai fölényével szerez hatalmat mások felett.

– Hát ti?
– Vettem Sonjának egy baltát.
Einarr elnevette magát.
– Le vagyok nyűgözve tőled, Halkon. De minek neki balta?
– Gondoltam, idővel majd megtanítod neki, hogyan használja.
– Nem tervezek ilyesmit.
– Pedig már egy kardot is vettem neki. Ott van a kocsin…
– Öcsi, azt kértem, szép dolgokat vegyetek. Tudod, ruhákat, gyöngyöket, ékszereket.

- Hát barátom lehet minden halál ilyen. Mert honnan tudod, hogy akik meghalnak valójában hová kerülnek? Lehet, hogy ugyanígy messzi világokba repülnek, és új életet nyernek.


Kedvenc jelenet: A vége felé Einarr elhatározása és bejelentése
Kedvenc szereplő: Einarr, Sonja, Alex, James és a banda többi tagja is, de Einarr apja és testvérei is.
Mélyrepülés: Brenna, Einarr anyjának tettei.

5/5*


2015. november 22., vasárnap

Nyereményjáték!!! #2

Nyereményjáték!!!

Bár Október már elmúlt, de csak most tudtam ide jutni, hogy a blog második nyereményjátékát is meghozzam, ami  nem más, mint Don Winslow – Vadállatok című könyve, amiből már film is készült. S mit kell tenned, hogy megnyerd a könyvet?

Három egyszerű dolgot.
  1. Lájkold a Facebook oldalt
  2. Íratkozz fel
  3.   A kapcsolatfelvétel űrlapon küld el nekem a kérdésemre a választ. (+, hogy milyen néven iratkoztál fel, és lájkoltad az oldalt) 

A kérdés
Table rock beach hol található és miből áll az IrakBox(drog)?

(részlet: http://cultura.hu/kultura/don-winslow-vadallatok/)

A könyv fülszövege:

A jövő több mint rózsás a kaliforniai marihuánatermesztés két királyának, Chonnak és Bennek. Mindenük megvan, ami csak kellhet: csajok, fű, napfény. Ám egy napon kapnak egy videoüzenetet a Baja Kartelltől. A felvételen éppen hét drogkereskedőt fejeznek le. Az üzenet világos: vagy rajtunk keresztül értékesítitek a füveteket, vagy… Ben és Chon igyekeznek ellenállni, de a kartell elrabolja O-t, gyönyörű és szexis csajukat, a váltságdíj pedig húszmillió dollár. Eközben a kartell feje, Elena Lauter véres akciókban számol le riválisaival, majd Ben és Chon olyan ajánlatot tesz neki, amit nem utasíthat vissza. Emberek hullnak, akár a legyek, Ben és Chon pedig merész tervet agyal ki, amelynek eredményeként nemcsak O-t kapják vissza, hanem pénzüknél is lesznek. A terv tökéletes. A megvalósítás is annak indul, csakhogy…

Sok sikert J A nyereményjáték 2015. november 22-től 2015.november 30-ig tart. Elsején sorsolás.


Ne feledd! Ha körülötted valaki szeretné, vagy az ehhez hasonló könyvek iránt érdeklődik, a mikulás elhozhatja hozzá. J S, ha szeretettnek szeretnéd, a posta egyenesen mehet hozzá is J

2015. november 1., vasárnap

Könyveső, avagy ígéretes könyvek a jövőben #1


  




Sziasztok :) Mivel az utóbbi időben igen nagy a zsongás a kiadóknál, s egyre több könyv bukkan fel, így hát úgy döntöttem, hogy egy nagy nagy csokorba foglalom, hogy számomra milyen ígéretes könyvek bukkantak fel, és ha tehetném mely könyvekért rohannék egyből a könyvesboltba megvenni. A képekre kattintva elolvashatjátok, hogy miről is szólnak. 

Maxim




Ami biztos, hogy a polcomra kerül az az Elválasztva és a Mi lenne ha...

Könyvmolyképző

+
(A KMK-t megkérdeztem és meg fog jelenni, már le is van fordítva, igaz most nincs kint az oldalukon[de kint volt])
Celeste lesz az első könyv, amit a KMK-tól szeretnék majd :)

Gabó

Ti melyik könyveket várjátok? Esetleg ezek közül melyikekre vagytok kíváncsiak?

2015. október 24., szombat

Marc Levy-Ki nem mondott szavaink

Julia Walsh amióta az eszét tudja, sosem volt felhőtlen viszonyban az apjával. Alig találkoztak, alig beszéltek, akkor sem értettek egyet semmiben. Házasságkötése előtt néhány nappal a fiatal nő telefonhívást kap apja személyi titkárától. Ahogy azt előre sejtette, Anthony Walsh nem tud részt venni az esküvőjén. Ez egyszer azonban Julia kénytelen elismerni, hogy apjának kifogástalan mentsége van. Meghalt. A temetés másnapján Julia rájön, hogy apja nem csak az esküvőjét hiúsította meg a halálával, hanem még egy utolsó, elképesztő meglepetést is tartogat a számára… Jóvátehető-e vajon, amit a múltban elrontottunk? Kaphatunk-e még egy esélyt a sorstól, hogy elmondjuk egymásnak mindazt, amit elmulasztottunk elmondani? Túlélhet-e egy szerelem majdnem húsz évnyi távolságot? Egy apa-lánya kapcsolat és egy, a leomló berlini fal tövében szövődött szenvedélyes első szerelem története. A New Yorkban élő Marc Levy az utóbbi évtized legsikeresebb francia bestsellerírója. Fordulatokban gazdag, érzelmekkel teli és csipetnyi humorral fűszerezett regényei már több mint 42 millió példányban jelentek meg a világ 40 országában.
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés 2011
oldalszám:360
Moly.hu: 82%

Húha. Ismét remek és megdöbbentő könyvvel drukkolt elő Marc Levy. Már alapból pozitív benyomással kezdtem hozzá a könyvnek, mivel előtte a Ha lenne még egy esélyt már olvastam, aminek a végén…  enyhén fogalmazok, hogy a padlóról kellett összekaparnom az állam. S most se volt másként, ismét egy remek, REMEK történetet hoz az olvasó elé!
Még az első könyvénél csak azért kezdtem bele, mert újat akartam olvasni, ki akartam lépni a komfortzónámból, s hála az égnek jó könyvvel kezdtem neki. Miután túltettem magam a könyvén, utána néztem (és reménykedtem), hogy van még magyarul megjelent könyve, s mikor megtaláltam, elolvastam a fülszöveget TUDTAM, hogy kell nekem! Így hát meg is szereztem, de sajna csak pihent a polcom, de végre sikerült elolvasnom, tökéletes kikapcsolódás volt számomra.

Kezdjük az elején.

Julia esküvőjére készül, hogy összekösse az életét Adammel, de befut a tragikus hír. Az apja meghalt. Így hát érthető, hogy az esküvő elúszik, minden tolódik és a „gyásznak” adnak helyet. Főszereplőnk nem szándékozik sok időt fordítani apjával kapcsolatos gondolatokra, mivel nem volt szoros kettőjük közötti kommunikáció, mondhatni igen feszült volt. Ezzel együtt persze nagy kő esik le Julia szívéről, hogy apja több bajt nem okoz számára, de nagyot téved, amikor hazatér, s megtalálja a nagy dobozt, amivel elindul a lavina, és BUMM, szegény nő élete fejére áll. Olyan szinten fordul meg az élete, hogy végül Németországban fogunk kikötni egy régi szerelem, egy régi hirtelen döntés miatt.
Ó, a humor remek eszköz arra, hogy hatástalanítsd a valóságot, amikor a fejedre zuhan.
(Sajnos nem tudok bővebben mesélni, mivel az elején van a DOBOZ, amit nem akarok spoilerezni, s erre épül az egész). Egy olyan múltbeli történet jóvátétele okán, ami egy szívmelengető szerelmet hozott létre, még akkor is, ha nyelvi nehézségek voltak Julia és Tomas között. Én is szeretnék egy ilyen szerelmet, (na persze 20 év megszakítást nem kérek) ami egy hirtelen döntés alapján történik, egy pillantás alatt. De most komolyan? Ki nem szeretne egy olyan férfit, akitől ha el is szakítanak, még mindig dobogna a szíve értünk??? NANANA???  Persze nem csak a szerelem van jelen, (s ebből ne arra gondoljatok, hogy teli van cukorral a könyv) hanem az apa-lánya kapcsolat, hogy egy apuka tettei mit tudnak tenni a lánya életével és irányával.
Mit tudsz te a szeretetről, Juliám, aki mindig csak azokat szeretted, akik szép képet tükröztek rólad?
Az apai szigor mennyire tud változtatni az lány életében, s végül hová vezet. Persze gondolom, hogy sokaknak normális apjuk van, de az is befolyással van az életünkre, akár lányok vagyunk, akár fiúk. Anthony Walsh egy tekintetet parancsoló személy volt, aki beleszólt a lánya tetteibe, de a kommunikációjuk igen kevés volt, ami meg is adta az alaphangulatot kettőjük között.
 Csak akkor mondhatjuk, hogy túl késő, ha a dolgok visszavonhatatlanul végérvényessé váltak.
De  persze a  történet bemutatja, többek között azt, hogy igen van igaz szerelem, amit még az idő se szakít el, s a „veszett” kapcsolatokat is helyre lehet hozni, hogy minden kapcsolatba adódnak gondok, amik helyrehozhatóak, csak alkalom kell rá. Feltesz olyan kérdéseket, amiket saját magamtól nem jutnának eszembe bizonyos helyzetekbe, és elgondolkodtatott, hogy milyen is a szülő-gyerek kapcsolat, hogy talán miért teszi a szülő azt amit, esetleg mit mond és mit nem.
Nekem az égvilágon semmi bajom a vőlegényeddel, tökéletes fickó! Mindössze arról van szó, hogy sokkal inkább olyan férfit szerettem volna látni az életedben, aki felkavar, még ha tele is van hibával, mintsem olyat, aki csak azért fogott meg, mert van néhány erénye.
A cím nagyon jól mutatja be a könyvet, foglalja magába, mivel Julia és az apja között millió és egy szó hangzott el és nem. Olyanok, amiknek kellett volna és olyanok, amiknek nem kellett volna, s ezek miatt mennyire el tud romolni egy kapcsolat, hogy ha nem a valós gondolatunkat mutatjuk, nem mondjuk ki, amit érzünk. A kötetet átitatja a bennragadt szavak, érzelmek a ki nem mondott szavak, tettek, s szarkasztikus humor, ami kellett, hogy megértsék egymást. Az apa-lánya kapcsolaton keresztül pedig szembesített, hogy mennyi mindent elhalasztunk a szeretteinkkel kapcsolatban.
Végül, hogy kinek ajánlom? Aki ki akar lépni a komfortzónájából, mivel egy remek választás, de persze mindenki másnak, aki egy izgalmas könyvet szeretne olvasni. Mert ez a könyv az, a maga módján.

5/5

http://konyvmolykepzo.hu/products-page/arany-pottyos-konyvek/marc-levy-ki-nem-mondott-szavaink-546

Extra

Magyarországra utalások bukkannak fel, amik számomra nagy örömet szerzett, mivel nem kis dolog, hogy egy könyvre említésre kerülünk. 

2015. szeptember 15., kedd

The summer reader book tag


Sziasztok :) Ezt a book tag-et Jessethereader angol youtuber-nél találtam, és fordítottam le :) (Bár egy kérdést kivettem, ha nem gond). Bárki viheti, csak jelezd, hogy Facebook oldalamon megoszthassam és persze azért is, mivel kíváncsi vagyok a Te véleményedre :)

Lemonade: pick a book that started off bitter but got better.
Limonádé: Válassz egy könyvet, ami keserűen indult, de jobb lett.

Alex Flinn- A szörnyszívű

Szerintem az eleje lassan és még a közepe felé lévő Kyle lelki csatái se valami erősség, de végül a vége felé már jobb lett, s pont a vége miatt szeretem ezt a könyvet. 


Golden Sun: pick a book that made you smile beyond compare.
Aranysárga nap: Válassz egy könyvet, ami mosolyt csalt az arcodra

Jessica Park- Szeretni bolondulásig

Imádtam az egész könyvet! Rengetegszer csalt mosolyt az arcomra Julie és Finn közötti levelezések 


Tropical Flowers: pick a book set in a foreign country.
Trópusi virágok: Válassz egy könyvet, ami egy idegen országban játszódik

Philippa Gregory- A Sötétség rendje

Olaszország. Azon belül is Róma 1453. Bár én meg nem vettem volna, mivel az ilyen fajta könyvek nem esnek az érdeklődésembe, de a Blogturnén megnyertem, így úgy voltam vele, hogy sose árt egy kis kitekintés a komfort zónámból, és nem is volt baj, mivel megkedveltem az írónő stílusát és remélem folytatják majd a könyvet.


Tree Shade: pick a book in which a mysterious or shady character was first introduced. 
Faárnyék: Válassz egy könyvet, amiben elsőnek a karakter misztikus vagy szürkés volt.

Wendy Higgins- Angyali Gonosz

Kai. Elég ennyit mondanom ugye? Az első felbukkanásakor sötét és titokzatos benyomást keltett (amit egy ideig nem is tört meg.).


Beach Sand: pick a book that was grainy, and the plot barely developed.
Tengeri homok: válassz egy könyvet, ami szemcsés volt, és a cselekmény alig fejlődött.

Rebecca Donovan - Boldogító lélegzet

Ne kövezzetek meg, de csak szerintem állt sokáig egy helyben a történet?


Green Grass: pick a character(s) that were full of life, making you smile.
Zöldfű: Válassz egy karakter(vagy többet), ami élettel teli és megmosolyogtatott.

Rácz - Stefán Tibor - Fogadj el!

Dávid az, aki még a gödör fenekéről is pozitív energiával rendelkezne és mindig lát megoldást. Sokszor megmosolyogtatott és megmutatta, hogy igen is mindent meg lehet oldani, nincs olyan, hogy lehetetlen.


Watermelon: pick a book that had some juicy secrets.
Görögdinnye: Válassz egy könyvet, amiben volt pár szaftos titok

Melissa Landers - Elidegenítve

Bár nincsennek "szaftos" titkot, de Aelyx terve nem kicsi titok szerintem :)

Sun Hat: pick a book that had a vast, big universe/setting.
Strandsapka: Válassz egy könyvet, aminek egy hatalmas nagy univerzuma/színhelye.

Melissa Landers - Elidegenítve

Szerintem érthető a választásom. Nem kicsi unierzummal rendelkezik a könyv.